Nekrológ
Burkus Sándorné
Nehezen jönnek a szavak, megbénul a gondolat. Nincs szó. Csak könny.
Elvesztettünk egy EMBERT. Egy olyan embert, aki nem csak vezetőnk volt, hanem barátunk, segítőnk, lelki társunk.
Erzsike, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnökeként fogta össze azokat az embereket, akiknek kicsit más sors adatott, mint az egészségeseknek.
Sorstársaknak nevezte őket. A szó kimondásában, a hangszínében és hanghordozásában is benne volt minden szeretet, minden megértés. Lényében ott volt a vágy és akarat a segítségadásra.
Igazi segítő személy volt Erzsike!
Energikus személyisége, empatikus képessége mind-mind előbbre vitte célja elérésében. Mindig megtalálta a megfelelő utat és eszközt arra, hogy jót tehessen.
Lelki, anyagi és fizikális szinten.
Minden hozzá forduló megértésre talált nála, és mindenki biztos volt abban, hogy problémájával fordulhat Erzsikéhez. Mert Erzsike segített. Nem csak a sorstársaknak. Mindenkinek.
Megbocsátott. Elfogadott. Együttérzett. Megadta a tiszteletet. Nem csak a sorstársaknak. Mindenkinek.
Valóságos ember volt. Valóságos küzdelmekkel, nehézségekkel.
Egyesületünknek olyan vezetője volt, aki magabiztos, és céltudatosan haladt az úton, haladásra ösztönözve másokat is. Bennünket, kollégáit is. Hagyott bennünket a saját tudásunk, rátermettségünk alapján önállóan dolgozni. Utat és lehetőséget mutatott, de nem korlátozott a munka elvégzésének módjában. Tanított és inspirált.
Az űr hatalmas.
Egy kollégától mindig nehéz a búcsú, különösen olyan egyéniség esetében, mint Burkus Sándorné, Erzsike volt, akiben ötvöződött a gyakorlati szakember, az elhivatott segítő; akinek életét a nagyság és egyszerűség; az elkötelezettség és a mély humánum jellemezte.
Tevékenysége és lelkesedése példakép lehet mindazoknak, akik csak egy kicsit is tesznek mások segítése érdekében.
„Amíg időnk van, tegyük oda a vállunkat a másik ember keresztje alá, ami alatt roskadozik!” – írja Gyökössy Endre.
Erzsike! A válladat sok kereszt terhe nyomja! Legyen könnyű neked a föld!